CHALLANGE - 15 Vitorlás Túraverseny 2013. szeptember 7-8.

 

Kedves Versenyzők, Résztvevők, Barátaink !

 

Mindenkinek nagy szeretettel gratulálunk aki a versenyre benevezett és szembenézve a kihívásokkal végigcsinálta a két napos túrát. Reméljük, hogy mindenkinek pozitív élmény és nagyon jó kikapcsolódás volt ez a két nap és még az időjárás is a kegyeibe fogadta a versenyünket, ugyan lehetett volna kicsit bővebb szél. A verseny sikeresen befejeződött, baleset nem történt.

Szeretnék mindenkitől elnézést kérni, az eredményhirdetés elhúzódása egyedül az én hibám, és az sem jelent mentséget, hogy külföldön voltam az elmúlt hónapban

 

Az idén 11 hajó nevezett be a versenyre, és összesen  54 vidám és elszánt hajós igyekezett a legjobbat kihozni a csapatból és eredményesen beérkezni a célba. A viszonylag csendes szél (én csak hallomásból tudom) miatt a taktika komoly szerepet kapott. Két hajó volt csak akinek nem sikerült időben visszaérkezni, a többiek bőven időben befutottak.

Reméljük, hogy a résztvevők jól érezték magukat, a gyakorlott öreg rókák és a most debütáló ifjak egyaránt érdekes és izgalmas hétvégét tudnak maguk mögött.

 

Eredmény: A verseny-könyveket igyekeztünk részletesen áttanulmányozni, minden apróságot figyelembe venni és ezek alapján egy táblázatban rögzítettük az adatokat. Ha hibát találtok, ígérem kijavítom (olvassátok el a Részletes eredmények alatt is)

 

 

I.      ZEPHIROS III.  REGINA                  H-10926 -10

DEÁK Tamás kapitány és csapata

II.    ZEBU                    Scholcz 22             HU-SJH 22071C 202

KOLLMANN Tibor kapitány és csapata

III.   MAC-CO             BACKER 27

KOCZA Gábor kapitány és csapata

IV.    DELFIN              TÚRA JOLLE 15      H-23104

  DR. VISEGRÁDI Balázs kapitány és csapata

V.      YASMIN             BACKER 27

SZÁNTÓ Csaba kapitány és csapata

VI.    CROSSBAR        SUDÁR SPORT       H-25010

HOCK Szabolcs kapitány és csapata

VII.   HUN                   Rebel                      H-23079-10

VÁRKONYINÉ Kóczy Annamária kapitány és csapata

  VIII.  HUZAT               B-21                        H-13452   DÉTÁRI Péter kapitány és csapata
   IX.     ROZÉ                 Rebel                      H-12623    REICHLIN Krisztina kapitány és csapata
   

Időn túl érkezett versenyzők

 

        ABBE                   DOUFOR 27            H-23113

Dr. GRÁFJODI István kapitány és csapata

          ANDREJA            ELAN                        H-29051

SZARKA Dániel kapitány és csapata

 

 

Ha valahol valamit elrontottam, szóljatok !!!

Ha bármilyen ötlet, javaslat, kiegészítés eszetekbe jut, örömmel vesszük ha megosztjátok velünk, hogy a jövőben esedékes következő versenyeken esetleg alkalmazzuk azokat.

 

Ha készítettetek érdekes, jó képeket és néhányat elküldenétek belőlük, örömmel felteszem!!!

 

Az emléklapok és a kitűzők készülnek, hamarosan jelentkezünk, hogy mikor és hol tartjuk a díjkiosztó összejövetelt..

Még egyszer gratulálunk és köszönjük, hogy részt vettetek a versenyünkön.

 

Híradástechnika Vitorlás Klub rendezősége nevében, Erdész István

 

Meghívó    Szabályzat    Részletes eredmények      ÉLMÉNYKÉPEK